SUPERNATURAL ASTROLOGY

Adastra's Journal

Feedek
Megosztás
Bemutatkozás

Jelenleg müködő blogom: adastrakonyvek.blogspot.hu

Elérhetőségek

Email : kerdoastrologia@gmail.com
"

Óra


clock-desktop.com

Holdfázisok



""""

Címkefelhő

A blog elköltözött!

Uj címe:

https://adastrakonyvtara.blogspot.hu

Szaturnusz direktbe fordul

Miért is jelentős ez számunkra?
Mint tudjuk, az égitestek, amiket az asztrológiában számon tartunk- kivéve a Napot és a Holdat, időnként látszólag hátrálni kezd az égen, azaz ún. retrográd mozgást kezd el végezni. Ezzel most csillagászatilag nem foglalkoznék, mi a háttere stb. inkább csak szimbolikusan, hogy mit jelez ez. Amikor egy planéta hátrál, akkor az általa jelzett dolgok, életterületek is lelassulnak, visszájukra fordulnak, a dolgok egyszerűen nem haladnak előre. Ha személyeket jelez, azok fáradtabbak lesznek, kimerültek, szétszórtabbak és feledékenyebbek. Sokszor meggondolják magukat, nem igazán tudják mi is akarnak, vagy az egyik percben ezt, a másikban azt. Úgyhogy ilyenkor ha a bolygó érint minket (születési uralkodóként pláne!) nem érdemes nagy horderejű döntéseket hozni és érdemesebb sokat pihenni, kikapcsolódni és inkább csak tervezgetni hogy miket is fogunk véghezvinni, ha majd bolygócskánk direktbe fordul és végre energiánk is lesz rá, hogy megcsináljuk az adott teendőket.
Ugyanígy van ez a Szaturnusz fázisainál is. Ám mivel a Szaturnusz már a lassabb járású bolygók közé tartozik, ezért retrográd fázisai sajna hosszú hónapokra elhúzódhatnak és így hosszasabban hat ki azokra az ügyekre, amiket szimbolikusan képvisel.
Igy főleg a Bak és Vízöntő Ascendensűek ill. érdekeltségűek szenvedték meg ezt az időszakot: minden 2x annyi erőfeszítésükbe került, állandóan fáradtnak és kimerültnek érezhették magukat, életkedv zéró. Viszont, ha jól használták ki az időt a tervezgetésen túl, esetleg régi megoldatlan ügyek is felbukkanhattak vagy rég nem látott emberek.
Most viszont megindulhatnak a Bakok és Vízöntők is, végrehajthatják a terveiket, új emberekkel is összejöhetnek. Az idősebbek, a nagyszülők életkedve megnő, a használt dolgok, ingatlanok  adásvétele  megindulhat. 
A Szaturnusz a struktúra, gátlás, ellenállás, idő, összehúzódás jelölője, ezért egy picit könnyebb lesz mértéket tartanunk, takarékoskodni és rendet tartani a környezetünkben. A ki-kiújuló csont, térd, ízületek, bőr, ín, szalagok és fog betegségek enyhülnek.
Azért ne felejtsük, a Szaturnusz  igazán kedvező hatásai majd akkor erősödnek fel, amikor az év végén hazatér a Bak jegyébe!
Országok akikre legkedvezőbben hatnak a megélénkülő folyamatok : Görögország, Perzsia, Mexico, India, Brandenburg, Türingia, Bosznia, India, Izland, Makedónia, Stájerország, Bulgária, Mexikó;.
Egy kis divat tanács:Ahhoz, hogy kihasználhassuk kedvezőbb hatásait hordjunk fekete és sötétszínű, bőrszínű ruhákat (úgyis közeledik az ősz), viseljünk ónixot és fekete színű köveket.

Állócsillagok : Zosma

A Merkúr jelenleg együttáll a Zosma nevű állócsilaggal (2017.aug)


A Delta Leonis (δ Leo, δ Leonis, Zosma) egy csillag az Oroszlán csillagképben. A Zosma név „csípőszorító”-t jelent az ókori görög nyelvben, utalva ezzel a csillag helyzetére az Oroszlán csípőjén. Sárga, kék és violaszínű hármas csillag az Oroszlán csillagkép hátán. (Horoszkópban a Szűz 11fok33')Szaturnusz és Vénusz hatású. Jelentése:  nyereséget hoz, becstelenség, harácsolás erkölcstelenség által, melankólia, elégedetlenség, és félelem a mérgektől.Merkúrral együttállva gyengíthet a tüdőn, amin segíthet a kamillás tea vagy borogatás (amennyiben nem allergiás valaki a kamillára!)
Mivel az állócsillagok rendkívül lassan mozognak a horoszkópban (72 év / 1 fok) ezért csak az 1 vagy 1/2 fokon belüli orbiszokkal érdemes számolni esetükben!)

 

Állócsillagok: Rasalhague

A Szaturnusz még együttáll a Rasalhague nevű állócsilaggal
Ez egy zafírkék csillag az Ophiuchus fején. a Kígyótartó csillagkép legfényesebb csillaga, óriáscsillag. A Rasalhague név az arab (raʾs al-ḥayyah) kifejezésből ered, melynek jelentése: „a kígyó feje”.
Ptolemaios szerint Szaurnusz és Vénusz természetű. Alvidas szerint Jupiter és Merkúr, mint amikor szextilben állnak a Marssal. Nőknek balszerencsét hozhat, perverziót, szellemi romlottságot.
Szaturnusszal egocentrikus ember, népszerűtlen de határozott, szilárd vélemények, nem őszinte, otthoni veszekedések féltékenység miatt, merkúri természetű veszteségek...

 

Skorpió Vénusz

 

A Vénusz a Skorpióban nem érzi jól magát. Az életünkben minden szépet, jót a Vénusz szimbolizál, és az érzelmek, a szeretet szimbóluma is. A befelé forduló, végletes, szélsõséges Skorpióban a Vénusz nem tud kibontakozni. Hiába vizes jegy a Skorpió, és a víz, ahogy a Vénusz is az érzelmeket szimbolizálja, de a Vénusz mégis rangvesztett ebben a jegyben, mert a Skorpió a szilárd víz, azaz a jég. A Skorpió Vénusz idõszaka esetén elõfordulhatnak érzelmi csalódások, szélsõséges érzelmi megnyilvánulások, zárkózottabbak, olykor kifejezetten szomorúak is lehetünk. Vagy éppen erőszakkal, manipulálással próbálunk szeretetet kicsikarni (lévén a Skorpió marsikus és plútónikus jegy).

A Vénusz belép a Mérleg jegyébe

 

Augusztus 30-án délután a Vénusz belép a Mérlegbe. A Vénusz a Mérlegben uralkodik, itt ki tud bontakozni.

A Bika és Mérleg Ascendensűek felfelé tartó energetikai görbéje ebben a hónapban eléri a csúcspontot, most érdemes anyait-apait beleadni és megvalósítani a régóta dédelgetett terveket, projekteket.

Érzelmeink amúgyis felszabadulnak, kiegyensúlyozottabbak, vidámabbak, nyitottabbak leszünk. A készpénzáramlás fellendül. Művészi hajlamaink előtérbe kerülhetnek. A szépség, a kapcsolatok elsőrendű lesz számunkra e hónapban. Ha szépészeti kezelést, beavatkozást, ruha/cipő vásárlást terveztünk, itt van rá a megfelelő idő!

 

MARS/SZATURNUSZ EGYÜTTÁLLÁSBAN AZ ANTARES ÁLLÓCSILAGGAL

 

Az Alfa Skorpió, azaz az Antares, a Skorpió csillagkép közepén elhelyezkedő tűzvörös - smaragdzöld, bináris csillag, melyet olykor a „Skorpió Szíve” néven illetnek.

Inkább veszedelmesnek tartják, mint segítő hatásúnak. Fokozza a marsikus tulajdonságokat, harcias indulatokat, és az ezzel járó veszedelmeket. Jó pozícióban a szellemi képességeket fokozza, sok mellékhatással. A küzdelem nyomán emelkedés várható, de nem zárható ki a bukás sem. Katonai pályán jól hasznosítható képességekre is utalhat, kedvező pozíció esetén határozottságot, bátorságot, jó stratégiai képességet jelenthet. Úgy tartják, hogy nehéz, küzdelmes, a legmagasabb elismerést is biztosító életet, de az erőszakos életvég veszélyét is magában rejti. Erőszakos halál is előfordulhat, csatában, háborúban, vagy törvényesen elítélve. A veszély érheti tűz által, fegyverek által, vagy gépek okozhatnak neki sérülést.

Az Antares név abból származik, hogy ez az a csillag, aki képes szembeszállni Arésszal (Anti-Arész) a hadistennel, aki egyenrangú a Marssal. A Skorpió szíve.

Az Antares megítélése itt is elsősorban attól függ, hogy a marsikus oldala dominálóbb akkor erőszakos, harcos alkat lesz, és nagyon erős. Sikert biztosít, győzelemre visz, jó szerencsét hoz, de ugyanakkor erőszakos, veszélyt idéz. Mindenképpen nagy hatalmat indikál, idéz fel, de ahol ez integritás, bölcsesség nélkül történik, magában rejti a sikert követő bukás magvát. Jelezhet rosszakaratot, destruktivitást ördögi vonásokkal fűszerezve, de ugyanakkor liberális, széles látókörű embert jelöl.

Az Eufrátesz vidékén hívták a Prosperitás Teremtőjének, a Királynak, az Erős Királynak is (gondoljunk csak a filmre, a Skorpió királyra).

Minden idők leghíresebb Antares szülötte alighanem Bruce Lee, a legyőzhetetlen harcos, aki Antares Nappal született. A kínaiak tisztában voltak ezzel, és nem nevezték volna sosem Nyilasnak mint a mai téves asztrológia, ezért is nevezték Sárkánynak. Leghíresebb filmje a Sárkány közbelép, viseli is e nevet. A SÁRKÁNY. Az ANTARES. 
Egy másik híres Antares (Nap) szülött Sir Winston Churchill, aki egyedül képes volt szembeszállni Hitlerrel amikor az már egész Európát leigázta. 
A híres filmrendező, Ridley Scott is Antares Nappal született, rengeteg háborús eposzt forgatott. 
Kis hazánk híres írónője Vavyan Fable, alias Molnár Éva szintén Antares nappal született. Regényeiben harcosok a hősök. 
Brendan Fraser a Múmia főszereplője Nap-Merkúr együttálással az Antaresen született. 
Dolph Lundgren, a szőke svéd akciófilmsztár születésekor a Szaturnusz járt az Antaresnél. 
Mickey Rourke Antares Marssal született. John Travolta szintén. 
Friedrich Nietzsche Antares Holddal született. Rod Stewart szintén. 
Michael Phelpsnek az úszó fejedelemnek Uránusz-Hold együttállása van az Antaresen. 
Cseh Lászlónak Nap-Uránusz együttállása van az Antaresnél, Ryan Lochte Antares Uránusza trigonban van a Rák Napjával. Jól látható az Antares ereje a három világklasszis úszónál. Louis Armstrong Uránusza is együtt állt az Antares-szel. 
Uri Geller, a híres parafenomén, Antares Merkúrral született, jó aspektusokkal. 
Humprey Bogartnek Uránusz-Merkúr együttállása volt az Antaresen, és a Jupiter is a Skorpióban járt a születésekor. Donna Summer Antares Vénusszal született.

Egyéni képletben nagyon függ a hatása attól, milyen házunkba esik: sarok (1-4-7-10), követő (2-5-8-11) vagy hanyatló (3-6-9-12) házba? Mivel legjobban sarokházban érezzük meg a hatásat, hanyatló házban szinte alig!

NAP A REGULUS ÁLLÓCSILLAGGAL EGYÜTT ÁLL

 

18 óra 30 perckor a Nap az évkör Szűz jegyébe lép, az égbolton az Oroszlán csillagkép szívével, a Regulus csillaggal (alpha Leonis, Cor Leonis) áll együtt életadó égitestünk. A Regulus az Oroszlán csillagkép legfényesebb csillaga (α Leonis). Neve jelentése "kis király", másik elnevezése Cor Leonis, az "oroszlán szíve". Az égitest a Napnál 140-szer ragyogóbb, ötször nagyobb és 350-szer több energiát bocsát ki. Mindössze 78 fényév távolságra van tőlünk.

A Regulus egy nagyon híres csillag ez az Oroszlán 29°50'-en volt 2000-ben, most már a Szűz elején van. A Regulus Szűzbe lépésével a hétköznapi királyok időszaka érkezett el számunkra.

Nagy sikereket biztosít, ez az uralkodók csillaga, szintén olyan, mint az Aldebaran, királyi csillag. Vezető, uralkodó pozícióban segíti a pártfogoltját, nagy hatalomvágyat ébreszthet, mindez veszély forrásává is válhat ugyan, mert kedvezőtlen pozíció esetén a rendkívüli emelkedést visszaesés, bukás követheti. Hódítók, uralkodók, népvezérek képleteiben fordul elő sokszor, még átlagemberek esetében is hozhat kiemelkedést, hírnevet. Céltudatosságot, nemes lelkűséget, jó értelemben vett uralkodói erényeket, bátor, nyílt magatartást alakíthat ki. Azért ez nem olyan rossz, jól ki lehet használni a Regulus hatását.

 

Marsi és jupiteri hatású, így igazából a Nap annyira nem tud profitálni belőle. Az állócsillagokat, kicsit leegyszerűsítve úgy is tekinthetjük, hogy olyan a hatásuk, mintha az adott helyen ott állna az a bolygó vagy azok a bolygók, amelyekkel a hatásait leírják.

Mars jelleg: fokozza az energiát; gyakran: erőszakot és szerencsétlenségeket hoz.
Jupiter jelleg: általában szerencsés, anyagi, erkölcsi és társadalmi szinten is.
Nappal való együttállás: a személyiségre, jellemre és az életerőre hat.

Ha az asztrológiai képletben a Regulus együtt áll valamelyik égitesttel, központi, vezetői, irányítói szerepkört jelent. Az illető nagy hatást gyakorol környezetére, ami királyi felelősséggel jár, hiszen a negatív energiák rombolnak, a pozitív energiák építenek.

Jól tud együttműködni a Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Jupiterrel. Ha ezek rossz helyzetűek, akkor az érvényesüléshez több küzdelemre van szükség. A Szaturnusszal annyira ellentétesek egymással, hogy a sikertelen erőfeszítéseket erőszak és bukás követheti. A transzcendens bolygók közül az Uránusszal képes együttműködni. Központi helyzetbe, irányító szerepbe hozza az egyént, akinek ez felelősséget is jelent. Az Ascendenssel együttállva: fokozott elvárások az egyénnel szemben, aki megelőlegezett bizalmat élvez. Ha a Nappal áll együtt, akkor a feladathoz fel kell nőni.

Egyéni képletben még meg kell nézni, hova esik, milyen házunkba a Szűz kezdete. Amennyiben sarokházba és együttáll bolygóval, akkor jól ki lehet használni a hatását, ha nem áll együtt semmivel (ami közvetítené a fényét a Földre szimbolikusan) esetleg még hanyatló házban is áll, akkor sokat nem várhatunk tőle.

A NAP A SZŰZBE LÉP

 

Augusztus 22-én a Nap belép a Szűzbe. Ezzel tkp.elkezdődik az ősz. A tüzes, temperamentumos Oroszlán után egy visszafogottabb időszak következik. A Szűz egy racionális, földies jegy. Hideg és száraz, azaz visszahúzódó és struktúrált. Precíz, alapos, nagyon vigyáz a rendre, tisztaságra, az egészségére. A kényelmes Oroszlán után a Szűznek egy perc nyugta nincs. Nagyon szorgalmas, "munkamániás" is lehet. Nagyon kritikus másokkal, és magával szemben is. Intellektuális jegy, nála nem az érzelmek dominálnak, hanem a józan ész.

Az Oroszlán Ascendensűeknek eddig "állt a világ", most lassan lecseng a bennük tomboló energia, kezdjenek visszavenni a tempóból, ha lehet, hogy együtt tudjanak működni az őket irányító égi energiákkal.

HÍRES NŐK AKIKNEK A VÉNUSZA A SZŰZBEN VAN

 

Egy kis újítás: igyekeztem olyan képeket válogatni, ahol a Szűz Vénuszstílusa is megfigyelhető. Nézzétek meg őket, szerintetek melyik híresség outfitje árulkodik a Szűz Vénuszáról? Melyik összeállítás tetszik nektek a legjobban? És melyik nem?

https://hu.pinterest.com/adastrakonyvek/406-venus-in-virgo/

 

Híressségek, akiknek a Merkúrja a Szűzben van

 

Merkúr a Szûzben (domicil): 
A szülött kritikusan mérlegeli a helyzetek vagy egy probléma minden oldalát. Erre a nagyfokú józansága és a gyakorlatias megközelítés teszi képessé. Viszont nem szünteti meg állandó aggodalmaskodását. Meg kell tanulnia saját magával is törôdni. Mivel szervezôkészsége gyenge, hajlamos arra, hogy csak akkor érezze biztonságban magát, ha pontosan tudja mi a teendôje és mik az elvárások vele szemben. Annyira elmerülhet a részletekben, hogy nehezen látja át az egészet. Az értelmi képességek nagyon jók, a részletek iránt fogékony, elemzô munkára alkalmas. Viszont az ideges kapkodás idônlént súlyos hibákhoz vezethet. Ügyeljen az idônkénti -teljes!- kikapcsolódásra (pl. jóga ajánlható).

Ma a Vénusz belépett a Szűzbe

 

A Vénusz a Szűzben csak rövidebb távon érzi jól magát, egyébként esésben van. Itt a Merkúr, azaz a józan ész, a racionalitás uralkodik a Vénusz, azaz az érzelmek fölött. Az érzelmek sokkal visszafogottabbak lesznek ebben az időszakban. Gátlásosabbak, aggodalmaskodóbbak lehetünk. A Szűz Vénusz idején a szépség háttérbe kerül, egy Szűz Vénuszt nemcsak a szépségéért, hanem az eszéért is kell szeretni.

MERKÚR A SZŰZBE LÉP

 

Július 30-án este a Merkúr belép a Szűzbe. Itt uralkodik, nagyon erõs, ha nem támadják bolygók, akkor az analógiái teljes egészében meg tudnak nyilvánulni. Racionális, alapos, precíz, pontos, de nagyon kritikus. Szerény, alkalmazkodó, szolgálatkész, szorgalmas.

Már nyoma sincs az Oroszlán nagyvonalúságának, szigorúan a valóság talaján állunk, gondolkodásunk józan, praktikus és gyakorlatias. Ebben az időszakban könnyebben tanulunk, jobban át tudjuk adni tudásunkat, de alkalmas napok jönnek bármilyen szellemi munkára, írásra, szerződéskötésre, kereskedésre, pénzügyek intézésére is.

És persze ki ne felejtsük, ha lehet már most kezdjünk műszaki cikkeket kinézni karácsonyra, mert most jó minőségűeket tudunk kifogni!

Az Ikrek és Szűz Ascendensűeknek pedig eljött a legjobb hónap az évben. Energikusak, felspannoltak lehetnek, használják ki bölcsen ezt az időszakot!  :)

 


A Nap az Oroszlánban lép

 

Az Oroszlán magabiztosan, bátran tekint a világra. Sugárzó életörömmel cselekszik, amivel másokat is ösztönöz, bátorít. Jó drámai érzéke van. Tudja hogyan tud a legjobban hatni. Igazi királyi fellépése van. Fontos számára, hogy nagyvonalúságát elismerjék. Kitűnő szervező és nagyon kreatív. Határozottan, optimistán cselekszik, de csak a nagyszabású dolgok érdeklik. Vannak feladatok, amelyeket méltatlannak érez. Számára természetes, hogy a világ kiszolgálja. Az életet játéknak tekinti. Érző szívű, igazságos és jóindulatú. Hajlamos azonban az öntetszelgésre, önteltségre és hencegésre.

 

A Merkúr is belép az Oroszlánba

Az Oroszlán Merkúr időszakában kreatívabbá válhatunk. Kevésbé álmodozunk, kevésbé tudják az érzelmek befolyásolni a gondolatainkat, kommunikációnkat, mint ahogy a Rákban. Kommunikációnk energikusabb, meggyőzőbb, rámenősebb, mint az álmodozó Rák Merkúré.

A VÉNUSZ AZ OROSZLÁNBA LÉP

Ma a Vénusz belép az Oroszlánba. Az érzelmek hevesebbé, tüzesebbé, felszabadultabbá válnak. Az Oroszlán Vénusz melegszívű, nagyvonalú, nagyon tudja élvezni az életet. Életvidám, büszke, öntudatos, melegszívű, kedves. Kényeztetni, csodálni kell.

Minden ami csillogással, divattal, szórakozással kapcsolatos nagyobb hangsúlyt kap a következő hetekben. Több helyen már júliusban is kiadják a szabadságot, ami ezzel a hatással együtt kirándulásokhoz, üdüléshez, sütkérezéshez megfelelő. Azért jó, ha közben előrelátók is vagyunk, hogy lelkesedésünkben ne nyújtózkodjunk tovább a takarónknál.


A Bika és Mérleg Ascendensűek kicsit visszafogottabbak lesznek a Rák jegyből kilépő Vénusz után, érdemes most szabadságra menniük!

A MARS ELŐREFELÉ INDULT A SKORPIÓBAN

Végre direktbe fordult a saját jegyében. Hip-hip-hurrá! az elakadt tervek és tevékenységek új erőre kapnak, és a Kos és Skorpió Ascendensűek is végre magukhoz térnek kissé a szétszórtságból amibe eddig leledzettek.
Szenvedélyesebbek, hevesebbek, harciasabbak, aktívabbak, elszántabbak, kitartóbbak, akaratosabbak lehetünk. Az agressziónk is fokozódhat.

Amikor egy bolygó retrográd irányban halad, azt tekinthetjük egyfajta alapozó időszaknak, mégpedig annak tekintetében, amit az adott bolygó szimbolizál. Mars esetében a tetterőt, akaratot, vitalitást, versenyszellemet, egészséges agressziót és küzdeni akarást jelenti a céljaink megvalósításáért. Mindemellett a Mars –mint a férfi energia megtestesítője- a vágyat, a szexuális energiát is szimbolizálja, nők esetében a férfik iránti vonzódást, a férfi ideált, férfiak esetében saját erejüket, fizikumukat és a vágyat a hódításra, vagyis a férfiasságukat.

Az egyik legfontosabb dolog, amiért a Mars energiájára szükségünk van, az az, hogy általa tudjuk céljainkat elérni, általa tudunk erőfeszítéseket tenni. Amikor egy bolygó előre halad, akkor általában a pozitív hatásai könnyebben érvényesíthetőek, mint amikor hátrafelé (retrográd) halad.

A jó hír,a Mars ismét egyenesbe fordul, és ismét a pozitív oldala kerül megvilágításba. A Mars pozitív ereje segít kapcsolatokat szerezni, ismeretségeket kötni, pénzt szerezni, leküzdeni a betegségeket, egészségesnek maradni, felpörögni, új célokat találni, és szenvedélyessé válni.
Milyen hatásai lehetnek a Marsnak a Skorpió jegyében?*

Mindent sokkal mélyebben élünk meg
Az élet és a halál kérdései foglalkoztatnak
Megérzések és a vágyak, ösztönélet felerősödése
Lelki folyamatok intenzív átalakulása, elengedések
Megszállottan, egy dologra koncentrálunk
Szexuális vágy felerősödik

A Kos és a Skorpió Ascendensűek jól járnak, mert elmúlik a zavarodottságuk, dekoncentráltságuk, megnövekszik az erejük, kitartásuk, jó közérzetük. Használjátok ki ezt pár napot! :)

Plusz a Skorpióban levő háza (életterülete) mindenkinek jobban fog most energetizálódni, jobban fog teljesíteni, figyeljünk rá!

A MERKÚR A RÁKBA LÉP MA

A Merkúrnak a Rákba lépésével analógiában gondolataink szűkebb, családi körre fókuszálhatnak és érzelmi befolyásoltság alá kerülhetnek.
Mivel az intellektust, józan észt szimbolizáló bolygó egy érzelmi jegybe kerül. Érzelemdús, fantáziadús, színes gondolkodás, kommunikáció jellemző erre az időszakra. Lehet, hogy többet fantáziálunk, álmodozunk. Intuitívebbek lehetünk, könnyen rá tudunk hangolódni másokra. Ugyanakkor érzékenyebbek, szeszélyesebbek is lehetünk.

Az Ikrek és Szűz Ascendensűeknek véget ért a jóvilág, az eddigi energiadús időszak a semmibe veszik. Itt az ideje letenniük a lantot és pihenésbe kezdeniük!

MI A BAJ MORIN-NEL?

A modern tradicionális asztrológiai iskolák ebben a sorrendben tanítják mintegy alapvetésként Morin elemzési útmutatóját:

1) Valamely bolygó vet-e a ház csúcsára fényszöget (főleg együttállás)?
2) Mi a ház ura, és annak kozmikus-, valamint lokális helyzete?
3) Áll-e bolygó a házban?
4) Mi a ház társjelének az ura (társura)?
5) A házban álló bolygó áll-e fényszög kapcsolatban valamely más bolygóval?
6) A szemben levő házban áll-e bolygó?
7) A ház ura áll-e fényszög kapcsolatban valamely más bolygóval?
8) Van-e bolygó, amely a házba fényszöget (fényszögeket) vet?
9) A házban mely bolygó bír emelt méltósággal?
10) Mi a ház urának az ura, és annak kozmikus-, valamint lokális helyzete?

Tovább»

A NAP A RÁK JEGYÉBE LÉP

A nagy kalandozások, a világ megismerése, a sok tanulás után ideje hazatérnünk, megpihenni kicsit. Most nem elsősorban a szellemi képességeinkre lesz szükség, sokkal inkább a szívünkre és az érzéseinkre.

A Rák egy nagyon érzékeny, romantikus, álmodozó típus. Segítõkész, kedves, aranyos, de könnyen megsértõdik, és nagyon nehezen lehet kiengesztelni, mivel borzasztó nehezen felejti el a sérelmeit.
Fontos számára a család, az emlékek, és nagyon ragaszkodik is hozzájuk, ezért most szűkebb és tágabb családunké, otthonunké lesz a főszerep.

NYILAS TELIHOLD

Telihold napja van. A júniusi telihold neve: "epres telihold". Amennyiben lehet érdemes ma pihenőnapot tartani, mert ilyenkor az energiák kétszeres erővel hatnak mindkét irányba. A töltekezésre mindeképp szánj időt. Nyilas Teliholdkor gyakorta túlfeszitjük a húrt. Jobban tesszük, ha tudatosan visszahúzódunk, és kellő éberséggel figyeljük az eseményeket. Ne hagyjuk, hogy szenvedélyünk túlontúl magával ragadjon!

A VÉNUSZ A RÁKBA LÉP

Vénuszt köszönthetjük a Rák jegyében. Mostantól különösen fontossá válhat a szeretteinkhez, hozzátartozóinkhoz, családtagjainkhioz fűződő érzelmi viszonyunk. Igyekezzünk tisztázni esetleges félreértéseinket az érintettekkel.
A Rák egy vizes jegy, a víz az érzelmek szimbóluma, a Vénusz meg az érzelmek bolygója. A Rák Vénusz nagyon érzelmes, érzékeny, olykor túlzottan is. Romantikus, álmodozó. Könnyen lehet túl érzékeny, sértődékeny.

A Rákban a Vénusznak van egy közepes méltósága, úgyhogy nagy eséllyel a Bika és Mérleg Ascendensűek némileg energiát kapnak ezalatt a tranzit alatt.

12 tipp Ikrek Merkúr idejére

- nézd meg, a horoszkópodban melyik házad kezdődik az Ikrekben (esetleg még a Szűzben) és utána olvasd el a lenti tanácsokat, hogyan tudnád a legjobban kihasználni:

1.ház: foglalkozz magaddal, az egészségi állapotoddal, a kinézeteddel
2.h.:szerezz pénzt alkalmi munkából, másodállásból, a vállalkozásodból vagy adok-veszek alapon;
3.h.: tanulj sokat vagy tanítsd amit már tudsz, tegyél kisebb utazásokat belföldön, látogass rokonokat;
4.h.: lakberendezz, újíts fel, költözködj;
5.h.: szerelmeskedj, foglalkozz a gyerekkérdéssel, ha aktuális nálad, vagy gyerekezz, kreatívkodj, mozogj, járj bulizni;
6.h.: dolgozz sokat, remekelj a munkahelyeden, gondozz kisállatokat
7.h.: keress párt (Internetes ismerkedés előnyben!), társulj, állj ki a közönség elé;
8.h.: nézz utána a befektetéseidnek, a kiadásaidnak és a hiteleidnek, ha kell, most kérj kölcsön / járj temetőbe, hozd rendbe a család, a rokonok sírhelyeit ha van;
9.h.: tanulj, taníts, foglalkozz többet asztrológiával (a Merkúr az asztrológia jelölője!), kezdj felsőfokú vagy ezós tanulmányokba, utazz külföldre, tanulmányozd a vallásokat, járj többet templomba;
10.h.: keress érdekes kihívasokat a hivatásodban, kezdj új projektekbe, akár többe is egyszerre;
11.h.: kérj fizetésemelést, szerezz barátokat, kezdj el önkénteskedni;
12.h.: menj elvonulásra, beszélgess magaddal, írj naplót, meditálj / utazz a tengerentúlra.

A NEPTUNUSZ retrográdba fordult

A hátráló mozgású transzcendens bolygók üzenete - mivel hosszabb távról van szó -, nehezebben fedezhető fel a mindennapokban. 
Majd novemberben lesz érdemes visszanézned, hogyan alakultak át félelmeid, elhatárolódásaid, függőségeid. 
Most ez egy "nehezítő" időszak abban a tekintetben, hogy a látszatvilágban keresett megoldások nem fognak már téged szolgálni, amikor szembe kell nézni önmagaddal. 
A függőségek erősebben jelennek meg, mert arra sarkallnak, hogy nézz szembe velük és találd meg azokat a belső titkokat, amelyeket magad elől is elrejtettél.

Ehhez jön még a Szaturnusz kvadrátja a Neptunuszra, ami a héten fog bepontosodni. Az illúziók keményen (néha fájdalmasan) törhetnek össze világviszonylatban. És azoknál is akit ez jobban érint horoszkópilag, akiknek kiemelt helyzetben van a Neptunusz a képletükben (pl. Ascendensen, Nappal, Holddal, szül.uralkodóval fényszögben stb.)

Házurak


Mely bolygók melyik házakhoz tartoznak a hagyomány szerint?

Ígértem, hogy erről is lesz egy melléklet, hogy értsétek, hogy amikor a családi kapcsolatokat tárgyaljuk, miért az apa lesz mindig a 4-es ház és az anya a 10-es ház. És ezt legalábbis a hagyományos szemlélet szerint nem fogjuk cserélgetni, mert akkor igazából elmosódnak a szerepek, és nem tudjuk megmondani, hogy most akkor kit és kivel nézünk össze.

Miért is? Mert a régiek bolygókat is rendeltek az egyes házakhoz, méghozzá a káldeusi sorrend szerint, amelynek megvolt a maga logikája. Hogy néz ki a káldeusi sorrend? Ez egy bolygósebességi sorrend, azon alapul, hogy a napi átlagsebességük milyen a bolygóknak. A Holdtól indul a Szaturnuszig bezárólag (aztán újraindul a sorozat). A sorrend: Hold, Merkúr, Nap, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz. Úgyhogy ezért lett a Szaturnusz a kapuk, a határok őre, mert az volt az utolsó szabad szemmel látható bolygó.



Ha azt nézzük, hogy akkor az Ascendenshez mit rendeljünk, oda a Szaturnuszt rakták, mert a Szaturnusz, mint a kapu őre és az Ascendens pedig az a kapu, amelyen keresztül mi belépünk ebbe a világba, megszületünk, azt jelzi az Ascendens pontja, így lett a Szaturnusz hozzárendelve.

Utána jövünk visszafelé szépen a káldeusi sorrendben. A 2. házhoz így a Jupiter került, amely teljesen rendben is van, az a bőség, a javak, a minket támogató dolgoknak a jelölője a Jupiter, ez mind a 2-es házhoz tartozik.

A 3-as ház a Marsot kapta, amelyet mi már csak általában gondolkodással azonosítjuk, de igazából a 3-as ház, ahol először elindul az ember kisebb utazásokra, mindenképpen kell hozzá egyfajta aktivitás, amelyet a Mars fog biztosítani nekünk, hogy egyáltalán kimozduljunk.

És így jött a 4-es házhoz a Nap. A Nap az apának az esszenciális jelölője, hagyományos analógiák szerint. Ezért van az, hogy a 4-es házra jut a Nap, a 4-es ház fogja az apát jelölni mindenképpen és a gyökereket, a származást.

Továbbmenve a következő a Vénusz. A Vénusz az az 5-ös házhoz tartozik. A szórakozás, az életöröm, a szerelem, a szex az mind a vénuszi analógiák.

Aztán a 6-os házhoz a Merkúrt rendelték, mert az a szolgák háza volt régen és a Merkúr, mint a szolgák jelölője, modern értelemben a lóti-futi emberek helye, és ezért a Merkúr a 6-os ház „ura”, ill. annak a jelölője.

A 7-es házhoz Hold került, amely a mindenkori társat jelképezi. Ebben lehet egyfajta patriarchális vonulatot felfedezni. Miután általában férfiak művelték az asztrológiát, logikus, hogy a feleség került ide, mint 7-es ház a Holdként. Manapság ez már nem ennyire nyilvánvaló.





A Holddal véget ér a káldeusi sorrend. 12 házunk van, de csak 7 ősbolygónk. Szóval újra kezdődik ez a sor, ezért van az, hogy a 8-as házra megint a Szaturnusz jut, amely megint egy kapu, nem véletlenül. Az Ascendensnél belépünk az életbe, a 8-as háznál meg kilépünk az életből, az a halál háza. Ezért elsősorban a halál háza, és ne akarjunk bele mindenféle egyéb oda nem való dolgokat tuszkolni. Ez a veszteség, a halál háza, itt lépünk ki az életből.
Tovább menve megint a káldeusi sorrend szerint a következő bolygó a Jupiter, ami a 9-es házhoz tartozik. Ez már a 2. házzal analóg a bőségben, de ez már nem anyagi, hanem a szellemi bőségről szól, a hitről, az erkölcsről, a jogrendiségről.

A Jupiter után jön a Mars, amely a 10-es ház. Ez az anya háza, de nem a Mars miatt, hanem azért, mert szemben van a 4-es házzal és az mindenképpen az apa háza lett. Az anya nem volt annyira fontos ilyen szempontból a régebbi korokban. És ez a Mars viszont, mint hivatás és életcél megint arról szól, hogy ki kell verekednünk a helyünket a világban.

A Mars után a Nap jön, az a 11-es háznak lesz a jelölője, a 11-es házhoz tartozik. Az pedig a pártfogók, a segítők, illetve főleg a mecenatúra, a mecénásoknak a háza volt régen, és a Nap, mint tekintély személy abszolút megtestesítette a mecénásoknak a témakörét. Azért azok nem senkik voltak, hanem mindenképpen tekintélyes, vagyonos emberek.

A következő a 12-es ház, arra pedig marad újfent a Vénusz. Itt ugyan nem ér végig egészen a káldeusi sorrend. De a Vénusz marad a 12. házra, amely az 5-ös házzal ellentétben, ami az életörömöket jelezte, ez miután sötét ház, ez a „sötét Vénusz” lesz, az életörömöknek az eltorzulása. Ezért idetartoznak a szenvedélybetegségek, titkolt szerelmek, erkölcstelen dolgok, amelyek az életörömből fakadnak, de rossz véget érnek.

A Merkúr az Ikrekbe lépett ma

Hajnalban a Merkúr belépett az Ikrekbe. Itt uralkodik a Merkúr, a merkúri analógiák itt igazán ki tudnak teljesedni. 
A nyugodtabb, lassabb Bika Merkúr után most mozgékonyabbak, aktívabbak lehetünk. Gondolkodásunk, felfogóképességünk is gyorsabbá válik. Beszédesebb, mozgékonyabbak leszünk. Többet fecseghetünk, esetleg pletykálhatunk, utazgathatunk. Felületesek, kevésbé alaposak, kevésbé megfontoltak lehetünk.

Az Ikrek és Szűz Ascendensűeknek most jött el az ideje! Születési uralkodó bolygótok a Merkúr a saját jegyébe lépve, megadja mindazt az erőt és energiát, amit eddig nélkülöznötök kellett. Most érdemes ezért fontosabb döntéseket meghozni, nagyobb projektekbe belevágni. A siker garantált.
Ha pedig szabadságra mentek, akkor mindenképp az aktív pihenést válasszátok!

A többieknek: nézzétek meg mely házak kezdődnek a horoszkópotokban az Ikrek és a Szűz jegyében és azokon az életterületeken tudtok most ebben a kb.1 hónapban aktívak, sikeresek lenni, nagyot alkotni. 

A 8.ház 50 árnyalata

A tradicionális asztrológia képviselői valamiért a 8.házhoz kapcsolják a szexet, pedig az eredendően halál ház (és a halálnak vajon mi köze a szexhez?). Már jó ideje gondolkozom ezen, és egyelőre nem találtam mindent igazoló bizonyítást rá.
Ugyanis egy félreértelmezés miatt kapcsolják oda: a jegy-házas rendszer ősi felosztását átértelmezve az 1.házat megfeleltették az 1.jegynek a Kosnak és így tovább. Ha így nézzük, a 8.h.-ra a 8.jegy a Skorpió jön ki, és az szexuális jegynek tartják. Nagyjából ennyi a köze a 8.h.-nak a szexhez. Aztán ezt így adták tovább és mindenki megalkotta a maga elméletét rá. 
A régiek, a hagyományos asztrológia, mindig is az 5.h-hoz kapcsolta a szexet, mint az életörömök és gyereknemzés forrása. A 8.h.pedig a mások pénze és a halál (kapuja). Ráadásul sötét ház a hagyomány szerint. Vagyis inkább sötét dolgokkal, jajjal-bajjal, gondokkal analóg, mint az élet élvezeti közé tartozó szexualitással. Meg az Anima-Animus tiszta eszme ideáljat iderakni? Mi köze annak a sötéthez, a halálhoz, az ezt a házat analógiásan uraló Szaturnuszhoz?
(Ha már, akkor inkább a 12.házat venném ide, bár az is sötét ház, viszont ott találhatók az életélvezet túlzásba vitele, a függőségek, tiltott dolgok, titkok és ugyanúgy a Vénusz uralja, mint az 5.h-at, csak ez egy sötét, romlott Vénusz - miért nem oda soroljuk a perverziókat például?!)
Persze nem akarom megváltoztatni a gondolkodásotokat, ha neked úgy jó, csináld úgy. Csak jó, ha tisztában vagy vele, ha valamit értelmezel a horoszkópban, mi alapján teszed azt! Ne csak azért csináld úgy, mert valaki egyszer azt mondta.

IKREK ÚJHOLD

Újhold napja van ma az Ikrek jegyében. A mai napon érdemes tisztító gyakorlatokat végezni, hogy felkészítsd a tested a megújulásra. Ezen a napon csak arra összpontosíts, amit szeretnél. Az elengedés már elindult az elmúlt napokban, most indítsd el a töltekezést. Újhold napján érdemes böjtölni, ill. felkészülni a hosszabb lefolyású kúrákra, több hónapos gyógyító diétákra.

Az Ikrek levegő minőségű nap, így érdemes mostanra ütemezni a könnyed hangulatú megbeszéléseket. Alkalmas még a nap írásra, tanulásra, kirándulásra is.

A MARS VISSZAHÁTRÁLT A SKORPIÓBA

Mára virradólag a Mars visszalépett a Skorpióba. Végre megint hazatért a saját jegyébe. Szenvedélyesebbek, hevesebbek, harciasabbak, aktívabbak, elszántabbak, kitartóbbak, akaratosabbak lehetünk. Az agressziónk is fokozódhat.
Igaz egyelőre még mindig retrográd a Mars, tehát csak félgőzzel tud működni (de már így is jobban, mint eddig).

Az év jelentős részében ebben a jelben tartózkodik, s csak augusztus 1-jén hagyja el teljesen a Skorpió jegyét.

A Kos és a Skorpió Ascendensűek jól járnak, mert megnövekszik az erejük, kitartásuk, jó közérzetük. Használjátok ki ezt az időt!  :) Bár amíg még retrográd, addig a szétszórtság, feledékenység es bizonytalankodás megmarad.

Viszont mindenkinek a Skorpióban levő háza (életterülete) jobban fog most energetizálódni, jobban fog teljesíteni, figyeljünk rá!

Jupiter- Szaturnusz kvadrát

Már egy ideje közeledett egymáshoz a két sorsbolygó és ma lett egzakt a kvadrát köztük. 
Ez a két bolygó pont ellentétes dolgokat szimbolizál. A Jupiter a bőség, optimizmus, nagyvonalúság, jókedv, a boldogság jótevő bolygója, a Szaturnusz többek között meg a szegénység, fukarság, félelem, depresszió kártevő bolygója. 
Ez a két bolygó most feszültségben találkozik egymással. A Jupiter és a Szaturnusz a tér, idő szimbóluma is.


Ilyenkor előfordulhat, hogy rossz időben vagyunk rossz helyen. Az optimizmusunk, derűlátásunk enyhén szólva is visszafogott lesz ebben az időszakban. Mivel a Szaturnusz kártevő bolygóként a kvadrát által "lenyomja" úgymond a Jupitert. Igy a jupiteri dolgok (jog, törvényesség, hit, vallás stb.) nem tudnak most egy ideig érvényesülni az életünkben, ill. a jupiteri életterületeink a horoszkópunkban (azok a házak, amelyek a Nyilasban vagy Halakban kezdődnek). 
A Nyilas és Halak Ascendensű embertársainkkal pedig legyünk megértőek, momentán nagy terheket lesznek kénytelenek cipelni és ez elszívja minden erejüket!
Ez az állás június vége felé fog csak feloldódni.

NE ESS PÁNIKBA! - Május 25. Nemzetközi Törölközőnap

A törülközőnap (angolul: Towel Day) tisztelgés minden év május 25-én Douglas Adams (1952–2001) angol sci-fi író emléke előtt. Ezen a napon a rajongók és tisztelők mindenhova a törülközőjükkel mennek, amiről a "Galaxis útikalauz stopposoknak" (Hitchhiker's Guide to the Galaxy) „ötrészes trilógiájábn” ír.

Ennek örömére pillantsunk bele az immár 15 éve elhunyt író képletébe.

Megmutatom, milyen gyorsan lehet helytálló következtetésekre jutni, ha megfelelő rendszerezettségű az asztrológiai tudásunk.

Adams Halak jegyű, Rák Ascendensű. Holdja, mint szül.uralkodója a Szűzben. Itt peregrin. Tehát rögtön látjuk egy szerény, nem beképzelt emberről van szó, akit elég nehéz volt a hírnév útjára terelni (sokat panaszkodtak rá a szerkesztői, hogy mennyire nehéz volt rávenni az írásra!). Az Uránusz az Ascendensen nem feltétlenül extravagáns megjelenést ad (Lady Gagának pl.nincs Uránusz az Ascendensén!). Inkább egyedi megnyilvánulásokat és makacsságot, önfejűséget. (Ki az, aki 5 részes trilógiájáról híresült még el?!).
Viszont, ha a siker összetevőit keressük, a 10.házának az ehyik ura a Mars, ami a Skorpióban uralmi helyzetben van az 5.házban. Vagyis hivatása az alkotóművészet, jelen esetben az írás, és nagyon sikeres is benne. (Ebből élt, írt rádiójáték-sorozatot a könyvéből, sőt számítógépes játékot is!) Ebből is látszik, kevés lenne, ha csak a házban álló bolygókat értékelnénk nagyra, hisz egy peregrin Merkúrtól és Naptól bizony nem lenne világszerte ismert és szállóigeként idézett szerző ("a válasz a kérdésre: 42"!). 
A 10.h-ban a Merkúr is a Kosban - valószínüleg ez terelte inkább az írás felé -, a Kos Merkúr szókimondó, a 11.h-as Kos Jupiter vagány, vicces a barátai körében, innen eredhet nem mindennapian humoros, szarkasztikus stílusa.
Szeretik-e az emberek az írásait? A közönség, az olvasók az ő 7.h.-a, amelynek ura a Szaturnusz, az 5.házában van és a Mérlegben egzaltált méltóságban. Igen, imádják, hype-olják, pedig keveset írt (össz. kb. 7-8 könyvet), de amint látható, meg a halála után is hatalmas maradt a rajongótábora, olyannyira, hogy emléknapja is van (sőt már halála után készült film a könyvéből Martin Freeman /Hobbit főszereplésével).
Perszemég sokat lehetne elemezni, de a könyvemben mindezeket megtalálod : https://publioboox.com/hu_HU/csillagok-utjan

Ma a Vénusz belép az Ikrekbe


Változékonyabbá válnak az érzelmi reakcióink. Könnyebben kötünk ismeretséget, de az Ikrekben a Merkúr uralkodik, azaz a józan ész, és nem pedig az érzelmek szimbóluma. Az Ikrekben tartózkodó Vénusz a Merkúr uralma alá kerül. Tehát a józan eszünk, a racionális gondolkodásunk fogja az érzelmeinket uralni. Az Ikrek Vénusz nem tartozik a legromantikusabb állások közé, és nem is a hűség mintaképe. Az Ikrek úgynevezett kettős jegy, az Ikrek Vénusz is egyszerre legalább kettőt tud szeretni vagy legalábbis hajlamos a vacillálásra.


A Bika és Mérleg Ascendensűek eddigi tavaszi lendülete megtorpanhat, itt az ideje némi kis lazításnak, nyáreleji szünet kivételének.:)

A NAP BELÉP AZ IKREK JEGYÉBE

 

Május 20-án délelőtt a Nap belép az Ikrekbe. Az Ikreknek nagy a tudásvágyuk, információéhségük, mozgásigényük. Fontosak számára a kapcsolatok, a kommunikáció, az utazás, a mozgás. Uralkodó bolygója a Merkúr, ami az intellektus, a józan ész szimbóluma. Az Ikrek sokoldalú, széles érdeklődési körű, de nem elég kitartó. Intellektuális, nem érzelmes.

Figyeld meg, mely házad fölött tranzitál éppen a Nap (mely házadba esik az Ikrek jegyének kezdete), mert azokat a témákat előtérbe hozza kb.egy hónapig.

Az Oroszlán Ascendensűek sok változást nem észlelnek, mert az Ikrekben is peregrin a Nap, a születési uralkodójuk. Április vége óta több erőfeszítést kell tenniük dolgaik megvalósulásáért, kevesebb az energiájuk. (Igazából majd csak júl.végétől fognak erőre kapni.)

Az állatöv harmadik jele az Ikrek. Jele a (dualitás) kettõsség szimbóluma. A levegõelemhez tartozik, melynek jelzését, a két vonalat, a párhuzamost tartalmazza. Az Ikrek a változó kereszthez tartozik, ami változékonyságot, a kitartás hiányát jelenti. Az uralkodó bolygója a Merkúr. A Nap kb. május 21-tõl június 20-ig tartózkodik ebben a jelben.

A levegõelem és a változó õsminõség a jel örökös mozgására utal. Az Ikrek jel az emberben az egyetemes tudásvágyat, a kielégítethetetlen megismerési és kutatási ösztönt jelenti. A jel eggyetlen mondatba sûritve: 'Én megismerek'. Az Ikrek számára nem jelent különösebb örömet valakinek, vagy valaminek a puszta birtoklása, részletesen meg akarja ismerni a személyeket és tárgyakat. No és persze az egész világot. Az Ikrek vándorló természetü. Mindent megismerni: ez a jel célkitûzése. A világmindenség természetébõl adódik, hogy ezt a célt megvalósítani lehetetlen. A szétforgácsolódás elkerülhetetlen számára. Kezdeti fellángolása, bármi iránt csak szalmaláng természetü.

A Legalább annyira fontos számára a továbbhaladás, a közvetítés. Nem véletlenül uralkoró bolygója a Merkúr, a hirvivõ. 
Keresni, kutatni, meggyõzõdni, továbbadni majd kezdeni elõlrõl. Nyugtalanság, kíváncsiság -ez az Ikrek jelü ember osztályrésze és természetesen minden emberben jelenlévõ Ikrek-tulajdonság.

Ha gyermekkorától vizsgáljuk az Ikrek ember egyéniségét, azt tapasztaljuk, hogy ritka esetektõl eltekintve õ az, aki leghamarabb járni és beszélni képes. Ezt a két tehetséget sokáig megtartja. Beszélni mindig sokat beszél, és mozgási kényszere idõs koráig megmarad.

Igyekszik mindent gyorsan elvégezni. Álltalában jól tanul, mert rendkívül gyors a felfogása. Gyakran azért unja magát az órákon, mert már elõre elolvasta az anyagot, sõt hozzá is olvasott, persze ez csak arra az anyagra vonatkozik, amalyik érdekli. Ha nem mondhatja el a véleményét az órákon nyilvánosan, akkor padtársával beszél, de az is elõfordulhat, hogy pad alatt olvas. Gyakran már elöbb tud olvasni mint hogy iskolába járna. Falja a könyveket. Késöbb is nagy könyvgyüjtõ. Megvesz mindent, ami érdekli, de az elolvasásukra nem marad ideje. Ennek ellenére olvasottsága és tájékozottsága a világ dolgairól lenyûgözõ.

Társaságokban közkedvelt ember. Mindig tud valami aktuális pletykát, érdekes információt. Amennyire szerteágazó a tudása, legalább annyira felületes. Sosem az információk mélysége, hanem mennyisége izgatja. Igazi ujságíró tipus. Õ az az ember aki képes lyukat beszélni a másik hasába.

Az Ikrek kettõs jel. Az Ikrek emberekben mindig jelen van a kettõsség érzése. Önmagával vitatkozik, és az egyik énje megpróbálja meggyõzni a másikat. Semmit sem hisz el, csak úgy, ha utánajár és meggyõzõdik arról, hogy az információ helyes. Ha valamiben kételkedik, rögtön vitára kész és ha úgy érzi, hogy igaza van, addig csûri-csavarja, míg az ellenfél fel nem adja. Egy szónok veszett el benne. Pillanatok alatt képes új teóriák létrehozására, ha úgy érzi, hogy a vitában sarokba szoritották. Nem következetes, logikai láncolataiban nem találunk kiépitettséget, ha ez kiderül, témát vált. Ez nem azt jelenti, hogy nem kerülhetnek ki közülük zseniális gondolkodók, sõt elég gyakran látunk közöttük írókat, filozófusokat. Utóbbikat a horoszkópban lévõ erõs Szaturnusz-állásnál találjuk.

Semmit sem tudnak magukbban tartani. Ahogy a szólás tartja: "Ami a szívükön, az a szájukon". Közlékenységi vágyukból adódik, hogy sokat tudnak beszélni. Az is elõfordul, hogy ha már elmondták amit akartak, a válaszra már oda sem figyelnek. Ez nem szemtelenség részükrõl, de gondolataik csapongása miatt már máshol járnak. Most éppen azon gondolkoznak, hogy mirõl lehetne tovább beszélni. Beszédkészségüknek megvan a maga haszna is. Jó a nyelvérzékük, gyakran több nyelven beszélnek. Pályájuk is kapcsolódhat a beszéddel. Kiváló tolmácsok, elõadók, riporterek, tanárok, újságírók, szervezõk, ügyvédek kerülnek ki soraikból. Õk a tipikus közvetitõk is; postai alkalmazottak, a tömegkomunikációban résztvevõk, utazásokat lebonyolítók.


A mozgás- és levegõigénye óriási. Ezért ha teheti, kimegy a szabadba. A hosszas bezártság neurotizálja. Nyitott ablaknál alszik, és nem fázékony. Sokáig megtartja fiatalos külsejét és szellemi frissességét. Szervezete ellenálló, de idegrendszere nem. Ez a legsebezhetõbb pontja és sajnos az ideggyógyászatra sokan kerülnek az Ikrek közül, elsõsorban azért, mert túlhajtják magukat, nem ismernek határt. Ahogy szokták mondani: "Két végérõl égetik a gyertyát". A másik érzékeny pontja a válla és a tüdeje. Számára a legveszélyesebb a dohányzás.

Az Ikrek kiválóan alkalmazkodik a megválltozott körülményekhez. A kapcsolataiban alkalmazkodó, mások elvárásainak megfelelni akaró, de csak addig, míg az illetõ vagy társaság érdekli. Kicsit úgy is fogalmazhatnánk, hogy mindent fontolóra vesz és érdekei szerint dönt. Az érdeke elsõsorban a tudás megszerzését szolgálja nála.

Számára a világ a megtanulható ismeretek tárháza. Minden információ, ami érdekli, a jobb eligazodáshoz vezet és az állatövi jegyek sorrendjében õ képviseli a kiváncsi embert. Rendszerezésre nem futja az erejébõl, idejébõl.


https://hu.pinterest.com/adastrakonyvek/zodiac-sign-gemini/

A Merkúr direkt mozgásba kezd

 

Mától a Merkúr retrográd mozgásból direktbe vált át. Igaz ez érzékelhető módon majd csak 27-től működik addig még egyhelyben "toporog" a Merkúr, azaz ugyanazon a fokon forgolódik (stationer).

De már némi megkönnyebbülést hoz, főleg az Ikrek és Szűz Ascendensűek számára. Még mindig nem lesznek toppon, sőt, de már legalább a feledékenység, állandó vacillálás, szétszórtság érzete megszűnik számukra. Az egészségi állapotukra továbbra sem ártana azért vigyázniuk, mert a túlhajszoltság miatt könnyebben lebetegedhetnek, de azért már jobban fogják magukat érezni egy fokkal. 
Főleg ha vénuszi emberekkel társulnak vagy vénuszi tevékenységeket folytatnak (művészet, szépségipar, divat, irodalom, zene stb.). Használják ki, mert aztán megint nehezebb napok köszöntenek rájuk!


Az előrehaladó Merkúr jobban tudja érvényesiteni kedvező hatásait.
Bár a Bika jegyében nem túl erős, de beindul a kereskedelem, közlekedés, szállitás, kommunikáció, hirközlés, mindaz ami eddig akadozott, vagy problémákkal terhelt volt. Igazán majd jún 13-tól indulnak be ezek a dolgok - addig tervezzük meg, hogy és mit szeretnénk elérni, kitölteni, beadni, ügyintézni, utazni, de még nem várjunk konkrét eredményeket!

Ezt azt jelenti, hogy azok a - főleg adminisztrációs-, ügyeink, amik eddig nem haladtak, a reklamációink, amiket nem vettek figyelembe, a kommunikációnk, mely akadozni látszott, végre megindulnak és mire eléri a Merkúr a normális sebességét (jún.6.), igy az ügyek is rendeződni fognak amiket képvisel, utána pedig egyre gyorsuló tempóban haladnak tovább. 
Most vehetünk végre műszaki cikkeket, autókat, most érdemes javitani adni elromlott dolgainkat, tárgyalásokat rendezni, tanfolyamokon résztvenni, esetleges pótvizsgára tanulni és szerződéseket aláirni stb. Ha valami hirt várunk vkitől/vmitől, most már hamarosan megérkezik! Utazások is könnyebben szerveződnek és minden egyéb ilyen dolog, hajrá, mindent bele!

Példa: ha nem vagyunk ugyan se Ikrek se Szűzek, de a Merkúrunk pl. a a 3. és v a 12-es házunkat jelöli a képletünkben, akkor a 3-as ház dolgai (kommunikáció, tanulás, utazások, közlekedés, mozgás stb. ) kezd nagy iramban megindulni szemben az eddigi tötymörgéssel, vagy pedig a 12-es ház mint a krónikus betegségek, magány és titkos ellenségek háza hoz majd jót is rosszat is: a kiújuló betegségeink most eltűnnek, a visszahúzódás megszűnik, viszont a titkos furkálódás sajnos felélénkülhet, de az is lehet, h. távoli tájakra, a tengerentúli utazásra nyilik lehetőségünk!smile hangulatjel

Máj 10. A Jupiter direktbe fordult

 

Miért is jelentős ez számunkra?

Mint tudjuk, az égitestek, amiket az asztrológiában számon tartunk- kivéve a Napot és a Holdat, időnként látszólag hátrálni kezd az égen, azaz ún. retrográd mozgást kezd el végezni. Ezzel most csillagászatilag nem foglalkoznék, mi a háttere stb. inkább csak szimbolikusan, hogy mit jelez ez. Amikor egy planéta hátrál, akkor az általa jelzett dolgok, életterületek is lelassulnak, visszájukra fordulnak, a dolgok egyszerűen nem haladnak előre. Ha személyeket jelez, azok fáradtabbak lesznek, kimerültek, szétszórtabbak és feledékenyebbek. Sokszor meggondolják magukat, nem igazán tudják mi is akarnak, vagy az egyik percben ezt, a másikban azt. Úgyhogy ilyenkor ha a bolygó érint minket (születési uralkodóként pláne!) nem érdemes nagy horderejű döntéseket hozni és érdemesebb sokat pihenni, kikapcsolódni és inkább csak tervezgetni hogy miket is fogunk véghezvinni, ha majd bolygócskánk direktbe fordul és végre energiánk is lesz rá, hogy megcsináljuk az adott teendőket.

Ugyanigy van ez a Jupiter fázisainál is. Ám mivel a Jupiter már a lassabb járású bolygók közé tartozik, ezért retrográd fázisai sajna hosszú hónapora elhúzódhatnak és így hosszasabban hat ki azokra az ügyekre, amiket szimbolikusan képvisel.

Igy főleg a Nyilas és Halak Ascendensűek ill. érdekeltségűek szenvedték meg ezt az időszakot: minden 2x annyi erőfeszítésükbe került, állandóan fáradtnak és kimerültnek érezhették magukat , életkedv zéró. Viszont, ha jól használták ki az időt a tervezgetésen túl, esetleg régi megoldatlan ügyek is felbukkanhattak vagy rég nem látott emberek.

Most viszont megindulhatnak a Nyilasok és Halak is, végrehajthatják a terveiket, új emberekkkel is összejöhetnek. Főleg amikor már kimegy majd a Szaturnusz kvadrátjából is (amelyek bizonyos külső akadályokat, tönkretevő nehézségeket jelezhetnek számukra) ami kb. júl.végére következik be.

A középkorúak, a főnökök, a vallási vezetők előrébb léphetnek, az ügyvédek, a jogi ügyek is megindulhatnak, a peres eljárások amik húzódtak, azok előrébb jutnak. Mivel a Jupiter a bőség és a "nagy szerencse" bolygója is, ezért szerencsésebbek lehetünk, a szerencsejátékok is meglódulnak, Az érettségizőknek, egyetemistáknak jól jöhet még a vizsgaidőszak végén a ez meglóduló Jupiter. A kiadók, reklámok és a hirdetések is megindulnak, és a hires emberekről, celebekről is többet fogunk hallani.

A külföldi kapcsolatok megélénkülnek, több konferencia, közgyűlés szerveződik, élénkül a könykiadói tevékenység is. Felfutóban lesz a nemzet erkölcsi állapota, a vezetői morál és a nép megbecsülése.

Országok akikre legkedvezőbben hatnak a megélénkülő folyamatok : Magyarország és Spanyolország, Portugália, Dalmácia, Normandia, Egyiptom északi része.

Egy kis divat tanács:
Ahhoz, hogy kihasználhassuk kedvezőbb hatásait hordjunk kék, királykék tengerészkék, zöldeskék valamint indigószín és a bibor szinű ruhákat, viseljünk smaragdot, ametisztet zafirt, topázt, és cinket fémként.

 

TÁMADOTT MERKÚROK

MERKÚR A JEGYEKBEN

A sorozat befejező részőben kicsit kitérnék arra, mi jelent az, hogy "támadott" a Merkúr.

Három alapvető támadottságot ismerünk: Naptól való égetettség (kombusztaság), kártevő általi támadottság (Mars vagy Szaturnusz nehéz fényszöge) vagy a retrográdság.

Kicsit részletesebben: sajnos egy még jól álló Merkúrt is leronthat legalábbis megnyilvánulásaiban, erejében egy erős támadottság. Ami nem azt jelenti, hogy az értelmi képességeit vesztené el a gyerek (nem lesz buta vagy ilyesmi :)) de nem tudja úgy kifjezni magát, benne szorul a tudás, nem lesz ereje, hogy megvalósítsa ami benne rejlik, esetleg olyan egyedi módon teszi, amivel kevesen tudnak azonosulni.

 

KOMBUSZTASÁG

Az egyik ilyen a kombusztaság, amiklor együtt áll a Nappal a Merkúr 8,5 fokon belül (ez gyakran előfordul, mivel igen kis körben mozog körülötte, nagyjából 1-1,5 jegynyire távolódhat el tőle). Sajnos a Nap elvakulttá teheti minden jegyben a Merkúrt, nem lát tisztán, rossz döntéseket hoz, elhomályosítja az ítélőképességét. Emellett irracionális félelmeket, szorongást is beleültethet. És mindenképp elveszi az erejét a Merkúrnak.

Példák: Jensen Ackles sikeres amerikai sorozatszínész akinek együttáll a Merkúrja a Napjával a Halakban (plusz egy Neptun kvadrátja) és komoly nehézségei voltak a nyelvtan órákon, olyannyira, hogy tanári korepetálásra szorult a felsőbb osztályokban a középiskolában (kollégái bevallása szerint máig nem igazán jeleskedik olyan szókirakós játékokban mint a Scrabble). 
Thomas Edisonnak (Merkúr-Nap-Neptun együttállás a Vízöntőben) úgy vélik, hogy diszlexiája volt és esetleg ADHD-ja (hiperaktivitásból eredő figyelemzavar). Az anyja korán kivette az iskolából és Edison magántanuló volt. Kidolgozott egy gyorsolvasási módszert, és fontos tudományos áttöréseket ért el a szokatlan módszerével. 
Szintén valamilyen hiperaktivitásos vagy egyéb figyelemzavara lehett a híres francia írónak, Jules Verne-nek is, mivel saját bevallása szerint is gyengén teljesített az iskolában és arra panaszkodott, hogy képtelen koncentrálni (Nap-Merkúr együttállás a Vízöntőben szintén).

 

Tovább»

MERKÚR A LEVEGŐ JEGYEKBEN

A már tárgyalt merkúri hideg-száraz hatás minőségek a meleg-nedves minőségekkel találkoznak a levegős jegyekben. Tulajdonképpen semmi sem közös bennük, mégis érdekes esetekkel találkozhatunk itt. Talán a Levegő elem objektivitása segít (objektív elem mlég a Föld elem, a Víz és a Tűz elem a szuvjektív elemekhez tartoznak).

IKREK MERKÚR : A Merkúr másik uralmi jegye a Szűz mellett. Emellett az éjjel születetteknél még kap plusz méltóságot a Merkúr, sőt ha a jegy első 6 fokán van, akkor még erre is rápakolódik egy kis plusz. Szóval a Merkúr itt is elemében van, de mivel egy meleg (szétáradó) és nedves (képlékeny) jegyben, ezért az információ is jön-megy keresztül rajta. Ismerjük az Ikrek ama vonásait, hogy minden infót begyűjtenek és azonmód todvább is adják, nemde? Ráadásul az Ikrek az egyetlen "hangos", "beszélő" jegy (l. ellentétben az előbb tárgyalt vízjegyek "némaságával"). Mozog, nyüzsög, beszél, pletykál, mobilozik és internetezik, közben újságot olvas és híreket néz a tévében. :) Persze ez viccesen sarkított.

Amennyiben nem támadja semmi itt a Merkúrt, akkor okos, szellemes, vicces, kommunikatív, tájékozott, művelt emberke lesz belőle. Tehát ha nem támadott az Ikrekben a Merkúr, akkor nem kell izgulnunk csemeténk miatt, majd minden tárgyból jól fog teljesíteni, mert nagyjából minden érdekli, miután változó jegy, azért könnyen alkalmazkodik, vált át egyik témáról a másikra. Talán annyiban "adhatjuk alá a lovat", hogy megmutatjuk, hol és hogyan juthat további információkhoz, minden őt érintő vagy érdeklő témában. (PL. ismerek olyan színészt, aki Bika jegyű ugyan de az Ikrek Merkúrja miatt a tudomány és természet legkülönbözőbb ágaiból tesz fel folyamatosan cikkeket a twitterre, mert szinte minden érdekli.)

Tovább»

MERKÚR A VÍZJEGYEKBEN

A már tárgyalt merkúri hideg-száraz hatás minőségek a hideg-nedves minőségekkel találkoznak a vízes jegyekben. Ebből a hideg, azaz a befeléfordulás ami közös, de amíg a száraz minőség a stukruráltságra hajlamosít, addig a nedves a képlékenységre.

A vizes Merkúrú emberek sosem úgy gondolkodnak mint az átlag, érzékeléseiket szubjektív szűröjükön, azaz az érzelmeiken engedik  át minden alkalommal.

RÁK MERKÚR. A Rák jegyében is nagyrészt peregrin a Merkúr, ezért relatív helyzete nagyon függ az urától, azaz a Hold helyzetétől adott képletben. Igaz a Rák jegyének 10-20° közötti tartományában levő Merkúr egész jól áll, sőt erős lehet, úgyhogy olyankor a gyermek jó felfogóképességű és vízjegytől meglepően jó absztrakciós, elvonatkoztatási képeséggel rendelkező ember lehet, okos, gyorsan gondolkodó, pláne mivel a Rák kardinális, azaz gyorsan döntő, kezdeményező jegy. Bár ilyenkor is segíti a felfogást az érzelmi átélés, mint minden Víz-jegynél. Érdemes a tanultakat érzelmekhez kötni, ennek kiváltására jó lehet egy könyv vagy film, vagy akár a dolgok eljátszása, megszemélyesítése is. Szeret a lelkiséggel, a dolgok lelki hatásával is foglalkozni. Megszerzett tudásával sosem fog kérkedni, inkább mások segítésére használja föl. Negatívabb esetben saját ingadozó érzelmei elhomályosíthatják az ítélőképességét.

Tovább»

MERKÚR A FÖLD JEGYEKBEN

Mivel a Föld elem hideg-száraz ősminőségekből épül fel, egyből jobban harmonizál a Merkúr bolygó szintén hideg-száraz ősminőségével, ezért valószínübb, hogy a föld jegyű Merkúrok jobban megtalálják az iskolában, oktatásban a helyüket, mint pl. az eddig tárgyalt tüzes Merkúrok.

BIKA MERKÚR : a Bikában is ún. peregrin a Merkúr, azaz önmagában nincs méltósága (kivéve a 8-14° között levőket, azoknak van egy kicsi), ilyenkor mindig az urát kell majd nézni, hogy az hogy áll (erről lesz majd szó a sorozat végén). Mivel a Bikában uralkodik a Vénusz, és az jóindulatú bolygó is, ezért ha jól áll, sokat segíthet a Bika kissé lassúbb, ámde alaposabb gondolkodásán, beszédén . A Bika szilárd jegy, ezért mondják lassúnak, pedig csak alaposan "megrág" mindent, minden információt. Lassabban dolgoz fel, hagyni kell, hogy "megeméssze" a dolgokat. Ebben sokat segíthetünk neki, ha tapinthatóvá, láthatóvá, átélhetővé tesszük számára a tananyagot, mivel föld jegy, ezért szereti a kézzelfogató dolgokat. 
Gyenge az absztrakciós képessége, nagyon elvont, ilyen-olyan képletek, amiket fejben kéne kiszámolni, nem az ő világa. De ha az állatokról tanulnak, vigyük el egy állatkertbe, ha történelemről, menjünk vele múzeumba vagy nézzünk történelmi filmet, ha a fizikáról/kémiáról, csináljunk kísérleteket, ha más nincs rajzoljuk le számára vagy játsszuk el együtt a megtanulandó anyagot.

Tovább»

MERKÚR A TŰZ JEGYEKBEN

MERKÚR SZEREPE a GYEREKEK KÉPLETÉBEN

Kezdjük azzal, hogy a Merkúr, mint bolygó az ősminőségek szerint (l. a videót az oldalon)a hideg és száraz elemekből épül fel. Ezért úgy is mondhatjuk, hogy föld elemű bolygó. Ezért kedvez a racionális gondolkodásnak, mivel a hideg minőség a befelé fordulást (összpontosítást) szimbolizálja, a száraz minőség pedig a strulturáltságot. Tehát akinek jól áll a Merkúrja az jó absztraháló képességű, szigorúan elvont gondolkodásra képes. És még ezekhez jönnek az ún. méltóságok (szintén volt róla poszt az oldalon), hogy az egyes jegyekben hogy érzi magát a Merkúr, milyen potenciálokat rejteget, illetve, hogy a jegy ura anmelyben a Merkúr áll az, hogy áll a gyermek képletében?

Nézzük akkor most az egyes elemű jegyekben hogy érzi magát ez a bolygó?

TŰZ JEGYEKBEN

 

A tűz elem a száraz és meleg ősminőségekből épül fel. A száraz (strukturált, rendszerezett) minőséggel passzol a Merkúr, ahogy az előbb láttuk, de a meleggel, ami kiáradás, szétáradás, azzal nem annyira. Ezért nem is ezekben a jegyekben van toppon a Merkúr. Érdemes ezért a tűz jegyű Merkúrú gyerekeknél valamiféle aktivitással összepasszítani a tanulást, pl. hadd járkáljon közben, vagy táncikálás közben memorizáljon ill.mint egy Nyilas ismerősöm, aki még az egyetemi vizsgáira is a villamoson zötykölödve tudott csak tanulni. Tanulhat a szabadban is, ne kényszerítsük mindenképp a 4 fal közé! A versenyszelleműkre is mindig lehet hatni, mert ők is hatni akarnak a tudásukkal! :)

Tovább»

ÜRESJÁRATOS HOLD

Amikor a Hold a jegy vége felé áll és a következő jegybe készül átlépni és már nem képez újabb fényszöget más bolygókkal addig (Holdcsomópontok, egyéb fiktív pontok ebből a szempontból nem számítanak). Ritkábban lehet olyan is, hogy egy adott jegy fokain állva orbiszon belül épp nem képez újabb fényszöget bolygókkal.

Ez pár perctől pár óráig terjedő időszak általában, ritkábban fél nap, 1 nap, vagy többször ismétlődik mondjuk egy héten belül, mint most is (kedd, csütörtök).

Az üresjáratos Hold azt jelenti, hogy úgy általában a dolgok nem haladnak, ezért kedvezőtlen újabb kezdeményezésekhez és fontosabb dolgok meghozatalához.

Hatása attól függően jobb vagy rosszabb, hogy előtte mik történtek velünk (amit esetleg a Hold fényszöge is kifejez). Ha jó dolgok voltak épp előtérben, akkor a kellemes időszak folytatódik, de előrelépés nem történik, ha kellemetlenebb dolgok, akkor annyiban jó az üresjáratos Hold, hogy további romlás nem várható.

Modern asztrológiai félreértések - Ascendenssel együttálló bolygók a 12-es házból

Azokat a bolygókat nevezzük a horoszkópban felkelő bolygóknak, amik az Ascendensünk közelében állnak kb. 5 fokra tőle mindkét irányban. Ezek átszinezhetik az Ascendens jegye által jellemzett megnyilvánulásainkat, esetleg kinézetünket is…
Érdekes módon másképp birálják el a 12-es házból az Ascendenssel együtt álló bolygókat és az első házból állókat 
Na ez tévedés!
Mert az igaz, hogy az Ascendensen álló vagy az első házban levő bolygók nagymértékben befolyásolhatják a megjelenésünket, viselkedésünket, hozzáállásunkat a dolgokhoz, bár mindig az Ascendens jegyének ura marad az elsődleges bolygónk az ún. születési uralkodónk.

A tévedés ott kezdődik, hogy ha az Ascendens tengellyel (azaz az 1.ház csúcsával ) együtt áll egy bolygó ált. 5 fokos orbiszon belül, akkor az már az 1.házra számít. De ez minden bolygónál és házcsúcsnál így van, ha a bolygó a házcsúcs orbiszában van akkor az már arra a házra számít. Vagy ha távolabb van tőle,  akkor úm. “leszakadt” arról a házról, tehát ilyenor még az előző házhoz soroljuk az elemzés során.

Ezért teljesen mindegy hogy a 12.házból áll-e bolygó az Ascendenssel együtt, mert ez tkp. csak annyit jelent: az Ascendens bal vagy jobboldalán áll-e a bolygó? Mindegy, mert ha benne van az orbiszában az Ascendensnek akkor már 1.házas bolygóként fog viselkedni, ha nincs benne akkor marad a 12-es házban,. de akkor semmi köze ilymódon az Ascendenshez.

Tehát példával: nem létezik olyan, hogy ha a Napom az első házból áll együtt az Ascendensemmel, akkor nagyon is Nap-szerű a megjelenésem, ha pedig a 12.házból akkor mondjuk szerényebb leszek azzal a Nappal az Ascendensen. Mindkét esetben a Nap igenis azt hozza a az Ascendens tulajdonosa számára, hogy csillogni akar és férfiasan, szellemibb módon megnyilvánulni, büszke, ambiciózus, tetterõs, vezetõ egyéniség lesz, örül,ha magára vonja a figyelmet. Romantikus és drámai. Személyes varázsa népszerûvé és sikeressé teszi.

Vagy ha a Vénusz áll együtt az Ascendenssel:  gyengéd, kedvesen vonzó, igényli a békés, harmonikus életet. Általában szép külső adottságilag vagy megdolgozik érte, szereti a szép holmikat. Értékeli a szépet, mûvészi hajlamai vannak.

Vagy ha a Plútóval: arca elsötétül és feszült kifejezésû lesz. Tekintete metszõ és szúrós. A problémák gyökeréig akar hatolni. Erõs érzelmek, fizikai energiák. Titkolódzás jellemzi.

És ugyanígy a többi bolygóval is….

Ma a Vénusz belép a Bikába


Anyagi ügyeink fellendülhetnek, hiszen a Vénusz belép anyagias természetű saját jegyébe, a Bikába. Az időszak nemcsak az anyagi dolgainknak kedvező, hanem a várt nagy szerelmek megélésének ideje is lehet. A szexuális ösztönök felerősödése és az élet élvezete mellett ez a néhány nap sokat segíthet sorsunk elfogadásában, vagyis közelebb hozhat önmagunk szeretetéhez. Viszont lustálkodásra, feltöltődésre is remek idő lesz, a Bikában tartózkodó Vénusz amúgy sem a heves dolgok kedvelője, inkább a kényeztetésé.Érzelmeink stabilabbá, kiegyensúlyozottabbá válnak. Fontosabbá válik az anyagi, és érzelmi biztonság is. Művészi hajlamaink, érdeklődésünk előtérbe kerülhet. Az erotika, érzékiség is fontos szerepet kap az életünkben. Az elengedés nehezebbé válhat, sokkal jobban ragaszkodunk mindenhez, és mindenkihez. Birtoklási vágyunk is felerősödhet.


A Bika és a Mérleg Ascendensűeknek most jött el az ideje, ha nagy vagy fontos dolgokat akarnak csinálni, kost megkapják hozzá a jókedvet és az energetikai támogatást!

5 BOLYGÓ VÁLTOTT RETROGRÁDBA!


Ennek kapcsán vagy szenzációhajhász cikkekkel  ("hú, nem volt ilyen 10 éve!") vagy nagyon szép gondolatokkal találkozunk ("megérteni, tudatos létünket milyen módon kell irányítani ahhoz, hogy lelkünkkel harmóniában legyünk").
Most az ördög ügyvédjének szerepét vállalom és sem nem nagyon katasztrófálisat sem nem nagyon "hű de lilát" nem fogok nektek erről mondani. Egyrészt azért, mert technikailag ez nem akkora ügy, előfordul időnként (csak az én születési képletemben 4 retrográd bolygó van -és?), másrészt viszont a retrográdság a szép dolgok mellett a mindennapokban hoz egy-két érdekes dolgot és inkább ezekre helyezném a hangsúlyt.
Méghozzá arra, hogy ez az állapot május 22-ig áll fent (aztán a Merkúr "kiszáll a buliból"), addig viszont tulajdonképpen úgy lehetne összefoglalni a helyzetet, hogy egy csomó tétova ember fog bóklászni a könyezetedben és könnyen kerülhetsz faramuci helyzetekbe. :)
Amennyiben Kos, Skorpió, Ikrek, Szűz, Nyilas, Halak, Bak vagy Vízöntő az Ascendensed akkor dekoncentrált lehetsz, szétszórt, meg-meggondolod magad minden apróságban, elfelejtesz dolgokat, emellett lehetnek olyan napjaid, időszakaid, amikor "walkind dead"-esen zombulnál, vagyis csak kidőlnél és bámulnád a pókot a sarokban. :D
Érdemes erre figyelned, ha lehet ne most kezd ilyen Ascendensekkel komoly dolgokba, elkötelezettséget igénylő projektekbe, tervekbe, mert úgyis meggondolod magad, nem lesz kitartásod, nem tudsz annyira koncentrálni és energiád sem lesz véghezvinni nagyszabású terveket. Ez most inkább a lazulás, pihenés ideje, ha lehet minél többet kapcsolódj ki a  számodra kedves módokon. Figyelj jobban az értéktárgyaidra, a fontos dolgaidra és az egészségedre is!


Ha pedig a környezetedben vannak ilyen emberek, akkor legyél velük megértő, nem lettek hirtelen szenilisek, de ne csodálkozz, ha állandóan a kocsi kulcsaikat keresgélik, megbeszéltek valamit és elfelejtik vagy éppen ahhoz is fáradtak, hogy felemelkedjenek a tévé elől. 
Ezenkívül pedig a retrográdság nemcsak az emberekre hat ki konkrétan, hanem helyzetekre és életterületekre is, amely életterületen található a képletedben a Merkúr, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Plútó ill. amely házaknak az ura ott ismétlődések lehetnek, felbukkanhatnak olyan dolgok, amiket már lezártnak hittél esetleg, vagy szakaszosan fognak működni azok a területek (mint mikor behúzva hagyod a kéziféket és rángat az autó). És ami még fontos, a régiek úgy tartották, a retrográdság, mivel ellenkezik a termézetes iránnyal, ezért faramuci, furcsa, nem igazán jó kimenetelű eseményeket is hozhat magával, úgyhogy készüljetek fel ezekre is, és próbáljátok a viccesebbik oldalát nézni a felmerülő idétlen szituknak....mert lesznek. 
Akkor jó hátrafelé gyaloglást mindenkinek akit érint! :D

Retrográdba fordul a Plútó szept.végéig

 

Retrográd Plutó: Uralkodni akar azon a területen, ahol a Plutó áll. Erős elhatározás és szilárd állásfoglalás jellemzi. Munkálkodik küldetésén. Titozatosabb és jobban őrzi titkait mint a többi ember. Hamarabb letör, elkedvenetlenedik, mint a többiek. Ám esetleges katasztrófa után az állóképessége és talpraesettsége segít a szülöttnek összeszednie magát és újjáépíteni az életét.. Legnagyobb kincse hatalmas belső erőtartaléka.

A retrográd Plútónak kimondottan karmikus jelentése és jelentősége van. Kötelező módon újra - találkozik előző életbeli személyekkel, helyzetekkel, helyekkel. Tud és érzékel nagyon sok dolgot, melyet nem tud kifejezni. Életére jellemzőek a radikális és fájdalmas változások. Sokszor úgy érzi, el van vesződve, és hosszú ideig kell magányosan élnie. Mindezeknek meg kell történniük a spirituális fejlődés érdekében. Hatalmas erőtartalékai vannak és képes lesz minden szenvedésén túltennie magát. A karmikus hibák most az életbe beépített akadályok, de ennek is vége lesz egyszer.


Április 19-én délután a Nap belép a Bikába

 

Nyugodtabbak, türelmesebbek lehetünk a heves Kos után. A Bika türelmes, nyugodt, de nagyon konok, makacs is tud lenni, és nagyon nehezen enged el. A Bikának fontos a biztonság, nehezen változtat a régi megszokott dolgokon. Gyakorlatias, racionális. Sokáig tűr, türelmes, de ha egyszer kijön a sodrából, akkor olyan, mint a megvadult bika

A rohanó Kos után a megpihenés, a nyugalom, a derűs szemlélődés időszaka. A tavasz közepe, a virágba-szerelembe boruló természet hónapja. Minden, amit elindítottunk, amibe belevágtunk most rögzítésre vár. A bőséges és a szépséges és a földi-hétköznapi örömök ideje.


Sajnos az Oroszlán Ascendensűek akiknek a Kosban egzaltált volt a születési uralkodójuk a Nap, most jó kis energetikai zuhanást élhetnek meg, mivel a Bikában peregrin, azaz nincs méltósága a Napnak. Most jöhet ki rajtuk teljes erővel a tavaszi fáradtság, ha lehet ekkorra időzítsenek legalább egy pár napos "tavaszi szünetet" maguknak.

Ápr.6.. a Vénusz a Kosba lép

Április 6-án hajnalban a Vénusz belép a Kosba. A Vénusz itt nem érzi jól magát, exil, kirekesztett helyzetbe kerül. Érzelmi megnyilvánulásaink hevesebbek, tüzesebbek, temperamentumosabbak, esetleg durvábbak is lehetnek. Fokozódhatnak az erőszakos, agresszív érzelmi megnyilvánulások. A Kos Vénusz szalmaláng, hirtelen heves érzelmei lehetnek, szerelmes, lesz, és a következő pillanatban, ahogy jött, el is múlik.


Nap Merkúr együttállás


Március 23-án pontosodik be. Sajnos a Naptól elég a Merkúr, így kb. még jó egy hétig érvényesül a Nap elvakító hatása, amitől a merkúri dolgok károsodhatnak, "eléghetnek". Ikrek ésSzűz Ascendensűek vigyázzanak ezen időszakban, nem biztos, hogy jól ítélik meg a helyzeteket, elvakultak lehetnek, rossz döntéseket hozhatnak, kapkodhatnak, bepánikolhatnak. Maradjatok ehelyett nyugiban, a dolgok maguktól is a lehető legjobban elintéződnek majd. :) Ma du.2-től kb. holnap hajnali 4-ig viszont jó lehet a kommunikációs készségünk, ragyogó gondolataink lehetnek. Információéhségünk, tanulási kedvünk, mozgásigényünk fokozódhat. Olyan helyzetekkel találkozhatunk, olyan felismeréseink lehetnek, amitől még szavunk is eláll ("a Nap szívében állás").

MERKÚR A KOSBA LÉP

Március 22-én éjjel a Merkúr belép a Kosba 
Végre nem a Halakban ténfereg teljesen elveszetten (romlásban) a Merkúr, így ha nem is kirobbanóan, de javulni fognak a Merkúrhoz tartozó dolgok, így az ügyintézés, a közlekedés, a kereskedelem, tanulás-tanítás, írás stb. most már lehet reklamálni, műszaki cikkeket nézegetni stb. Az Ikrek és Szűz Ascendensűeknek is véget ér a téblábolás és a tavaszi fáradtság, kicsit javulni fog a hangulatuk és az erőnlétük.Ezenkívül a Kos Merkúr gyors felfogóképességet, kezdeményezőkészséget, úttörő ötleteket jelez a Kos Merkúr, de hajlamosabbak lehetünk vitatkozni, veszekedni, hiszen itt a Mars uralja. A közlekedésben is meggondolatlanabbak, vakmerőbbek lehetünk.

A Nap Kosba lépésének pillanatára -kvartál horoszkóp



Mivel az Ascendens itt változó jegybe esik a Halakba, a képlet fél évig lesz irányadó a hagyomány szerint. Ki mit olvas ki belőle?

Segítségképpen: az Asc. az ország általános hangulatát, a Hold a népet, az Nap a vezetőket, a 7.h. az ellenségeket jelöli. Az ország pénze a 2.h., a média a 3.h., időjárás 4.h., gyerekszületések, iskolák 5.h., munkaügy, egészségügy 6.h., 8.h. a halálozások és az adók, 9.h. a külföldi kapcsolatok, felsőoktatás, 10.h. a kormány, 11.h. a parlament, 12.h. távolabbi külföld ill. bűnözés...nagyjából ezek.
Lehet szemezgetni!